Alcím: Kevés dolog meglepőbb annál, mint késő este felkapcsolni a fürdőszobai villanyt, és megpillantani egy apró ezüstös rovart, amely a padlón cikázik, mielőtt eltűnik egy repedésben a falban.
Hadd meséljek arról, amikor először láttam ezüstös pikkelyest.
Az első lakásomban laktam – egy bájos, de régi pinceépületben, nyikorgó padlóval és kétes vízvezeték-szereléssel. Egyik éjjel, hajnali 2 óra körül, félálomban bevonszoltam a fürdőszobába, felkapcsoltam a villanyt, és megdermedtem. A fehér csempés padlón, közvetlenül a vécé mellett egy apró, fémes lény ült, mintha valaki keresztezett volna egy garnélát egy százlábúval, majd az egészet folyékony ezüstbe mártotta volna.
Nem száguldott. Folyt – egy gyors, suhanó mozdulat, amitől libabőrös lettem. Felsikoltottam. A szobatársam felsikoltott a hálószobájából. A dolog eltűnt a szegélyléc mögötti repedésben, mintha soha nem is létezett volna.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON