Első pillantásra a digitális tájképet múlékony képek telítik, de kevés kép rendelkezik egy egyszerű felállás mágneses vonzerejével: öt nő áll egymás mellett egy művészeti galéria hűvös, minimalista környezetében. Mindegyiküket egy markáns, szerény szám jelöli, 1-től 5-ig. Az alattuk feltett kérdés megtévesztően egyszerű: „Melyik nő a legvonzóbb?” Ez a kérdés látszólag egy gyors ítéletre, egy pillanatnyi impulzusra szolgál, amely egy mosoly ívén vagy egy ruha árnyalatán alapul. Azonban, ahogy az ember elidőzik a képen, az egyszerűség kezd feloldódni. A kérdés megszűnik puszta esztétikai felmérés lenni, és valami sokkal mélyebbé alakul – egy pszichológiai tükörré, amely a néző saját belső architektúráját tükrözi. Ez a feladat nem igazán a szépség objektív méréséről szól; az érzékelés feltárásáról. Azokról a láthatatlan szálakról szól, amelyek egy adott személy felé vonzzák a tekintetet, és a vonzalom mögött rejlő tudatalatti „miértről”. Az emberi vonzalom egy mélyen személyes, bonyolult gobelin, amely neveltetésünk, múltbeli tapasztalataink, értékeink, sőt, még a jelenlegi érzelmi állapotunk szálaiból is szőtt. Azok a tulajdonságok, amiket először észreveszel – azok a dolgok, amiktől kiugrik a szíved, vagy megáll az elméd –, gyakran feltárják a jellemed rejtett vonásait. Sok szempontból a választott nő sokkal többet elárul rólad, mint róla. Ablakot nyit arra, hogy mit tartasz fontosnak a partneredben, a barátodban és végső soron önmagadban.
FOLYTATÁS A KÖVETKEZŐ OLDALON
